Aki bújt, aki nem, megfagy

2010.11.29. 16:24 hohoho horgász

Újra itt a tél, letagadhatatlanul megint befagy a seggünk. Hónapokig rimánkodunk, remegünk, alulöltözünk, és panaszkodunk, hol a fűtésszámla, hol az érzéketlenné vált végtagjaink miatt.  Pedig a 19-ik század végéig tartó Kis Jégkorszak, a Dunát is befagyasztó globális lehűlés időszaka rég véget ért.  Mondhatjuk tehát, jobban élünk, mint 200 éve, legalábbis seggbefagyás szempontjából. Talán elkényelmesedtünk a posztszocialista átmenet, a váltógazdaság sikerei miatt? Ha a korabeli rajzokat, fotókat alaposan szemügyre vesszük, az utolsó nagy lehűlés áldozataira bukkanunk: a mamutokra, akik a korszak igazi vesztesei, hiszen ők addigra már teljesen kihaltak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én ugyan semmiképp sem szeretem magam vesztesnek titulálni, még különben annak titulálódni. A mamutok helyében felháborodásomnak Brüsszelben adnék hangot, hangsúlyozva, hogy "mi, mamutok köszönjük szépen, teljes megelégedésünkre pusztultunk ki vagy alakultunk át elefánttá. Amit akartunk elértük, és most az evolúció mennyországából figyelünk a többi nagytestű ormányos földi sorsát."

Ide a bökőt, amivel tökön szúrom magam, hogy lesz majd nem egy okos tojás, aki a XXI. század első évtizedeinek emberéről, mint a felemelkedés előtti "társadalmi jégkorszak" legnagyobb veszteséről beszél majd: "Azokhoz az időkhöz képest Mohács egy riói karnevál, Világos welness hétvége, 56 októbere pedig egy Demjén Rózsi koncert volt."

Ezért megfogadtam, mostantól a legkisebb, apró, első ránézésre idióta, egérfarknyi apróságnak is örülni fogok, sőt tovább megyek: mások jókedve az én jókedvem is lesz. Engem ugyan ne nézzen vesztesnek senki se (3).

Ha olyan hideg lesz, hogy minden fizetésem gázra költöm, hogy havonta egyszer szellőztetek, azt is folyosóra és még a Duna is befagy? Na és, eddig is befagyott. A kis jégkorszak alatt rendszeresen. Téli híd még nem volt, aki Pestről Budára akart jutni, az át-"lulajozhatott" egy csónakkal, ami a biztonsági kockázatát tekintve a szomáliai tengeri kereskedelemével vetekszik. De ha jött a fagy, ami eddig szétválasztotta, azután összekötötte a két partot. Ilyenkor sokan gyalog vágtak neki a mozdulatlan folyónak, miként a magyar színészet úttörői is, akik „áthozták kopott palástjaikat és fényes tehetségeiket a jég hátán az idegen Pestre” – írja Jókai az És mégis mozog a földben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha még vastagabb lett a jég, farsangi ünnepélyt szerveztek és korcsolya pályát nyitottak a Gellért tér előtt. A két partot összekötő főutat az Eskü tér (ma Március 15. tér) és a Rudas fürdő között két oldalról fenyő sorral díszítették, és forgalmasabb volt, mint ma a Ferenciek tere. A 7-es busz helyett fakutyára szállhattunk, ment a perec, a kolbász, a forralt bor és a sült gesztenye.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha idén olyan hideg lesz, hogy a takony belefagy az orromba, akkor is örülni fogok, engem ne nézzen senki mamutnak. Fagyjon be a Duna!

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://duna.blog.hu/api/trackback/id/tr72481485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2010.11.29. 20:32:36

Jól meg fogod szívni, rohadt hideg lesz, de nem fog befagyni a Duna :P

Kivancsi 2010.11.29. 20:57:56

fagggyon be a dunnya vagy mogggyon le....
:):):)

nobilites 2010.11.29. 21:19:09

Angyalom! Nekem a Mammut kettő dupla annyi m betűt tartalmaz mint neked...

nobilites 2010.11.29. 21:19:59

Angyalom! Nekem a Mammut egy helyen dupla annyi m betűt tartalmaz mint neked...

kistotal 2010.11.29. 21:30:11

A takony az egyetlen anyag ami hidegre lágyul.

nobilites 2010.11.29. 21:36:35

Szívesen! Én azért sétafikálnék a befagyott Dunán...

pannonfunk 2010.11.29. 21:51:01

@nobilites: @hohoho horgász:
Jaj, ne!!!

mamut: jégkorszakban élt, elefántszerű szőrös állat
mammut: bevásárlóközpont a Moszva tér és a Széna tér mellett
mammuth: a mamut angol neve.

LongJohnHolmes 2010.11.29. 21:52:00

Csak ne fagyjon be, még valakinek eszébe jut megkoronáztatni magát rajta :)

nobilites 2010.11.29. 21:59:39

@pannonfunk: Megkövetlek mindkettőtöket. Én a rendszertani besorolására emlékeztem...Meg anno írtam egy referátumfélét, oszt abban a Mammuthus Primigenius gyakran szerepelt. Ülj le Nobilites fiam, egyes:-))

Gáborom 2010.11.29. 22:03:07

Én szívesen lennék király.
Rábasznátok....
:)
:)

hohoho horgász · http://duna.blog.hu 2010.11.29. 22:16:16

@pannonfunk @nobilites: :

a mam(m)ut gate végére az idevágó wiki szócikkek pontos tanulmányozása tett pontot:
a "mammut"-ot olvasva joggal gondolhatna a poszt olvasója a 10.000 éve kihalt amerikai masztodonra, a mammut neműek egyik fajára. Ám mind a képek, mind az írói akarat sokkal inkább a "gyapjas mamut"-ot kívánta megidézni, mely az mammuthus nem egy 3600 éve kihalt faja volt. Tehát visszatérünk a szimpla m-es verzióra a nagy tanulságok után. Köszi mindkettőtöknek, tanulságos volt.

autoregolante 2010.11.29. 22:19:09

Tulajdonképp miről szól ez az írás? :O
Vagy mit nem értek?

LongJohnHolmes 2010.11.29. 22:31:40

@Lenkenéni: Hidegről, jégről meg ilyenekről.

benevezett versenyző 2010.11.29. 22:33:27

egy mamut testbe zárt emberről, aki a reform korban élt. Mikszáth Kálmánról, tehát.

aeidennis 2010.12.01. 18:42:33

Mivel a folyószabályozás következtében a folyó sodrása igencsak felgyorsult, sőt meleg szennyvíz is folyik bele igen sok helyen, nagyon nem valószínű, hogy a Duna teljes keresztmetszetében be fog fagyni a közeljövőben.
süti beállítások módosítása