Duna vagy Duma Stratégia?

2010.12.06. 17:31 hohoho horgász

Néhány magyar politikus adventi naptára idén december 31-re van kalibrálva, ekkor veszi át Magyarország az EU irányítását. Hogy mit jelent az EU irányítása, nem tudjuk, halandó ember nem értheti azt a kafkai világot, a diplokrácia labirintusát. Azt hallottuk már, hogy "ez fontos időszak Magyarország számára, sokat tehetünk megítélésünk javításáért, ám sokat is ronthatunk rajta. Fél év ugyan nem sok idő, de elég ahhoz, hogy letegyünk valamit az asztalra." A magyar elnökség egyik asztalra letehető a "kulcs-fókusz-prioritás" projektje a Duna Stratégia "terv-irányelv-célkitűzés csomag" végrehajtásnak elkezdése lesz.

Az Európai Bizottság december 8-án ígérte a végleges program bemutatását, amelyhez a Magyar Külügyminisztérium 2010 áprilisában készítette még el koncepció-doukumentációját, Hozzájárulás-tervezet néven. Ez az iratcsomag 11 alprogram-területet sorol fel, melyek fontosak az országunknak.

Az anyag ugyan még a külügyben készült, ám a program koordinációja már azóta megjárta a BM Területfejlesztési és Építésügyi Szakállamtitkárságát, majd most minden jel arra mutat, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban kötött ki. A későbbiekben lokalizáljuk a Duna Stratégia itthoni operatív ügyeiért felelős szerveit, addig azonban elkezdjük hazánk 3+8 pontos célkitűzés listájának megismerését. Nézzük először, mi az a három pont, aminek végrehajtásáért Magyarország vállalná a felelősséget a Duna menti országok regionális fejlesztési programjában. 

1. Varratmentes Európa – ölelkező kapcsolatok, akadályok és szűk keresztmetszetek nélkül

lényege:

több út kösse össze az országokat, legyen egyszerű hatásátlépés -> több teherautó, több import/export -> nagyobb GDP

 

 

 

 

 

2. Élővizeink értékeinek megtartása a Duna vízgyűjtőn – védelem – gazdálkodás - védekezés

lényege:

a folyó legyen egészségesebb, és maradjon a medréban. Egy monitoring rendszert is kiépítenénk hozzá.

 

 

 

 

 

3. Környezetbarát közlekedés a Duna régióban – Fenntartható dunai hajózás és intermodalitás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

lényege:

a. )expressz vonatozhassunk Lyontól az ukrán határig, Párizstól Bukarestig, és újítsuk fel a transzbalkáni vasúti vonalat.

b.) Legyen hajózhatóbb a Duna (pazar kikötők, biztonságos XXI. századi folyómeder, high-tech információs rendszer segítségével)

c.) a hajó és közúti szállítás összekapcsolása, hogy ha leküldesz 200 tonna szenet Szerbiába, legyen út, amin elszállítják a kikötőből.

d.) Mehessünk hajóval is munkába, ha netalántán folyóparti nagyvárosiak lennénk

Nem szarral gurigáznak ezek az alprogram csomagocskák. Jó 10-20 évnyi fejlesztési-beruházási munkát jelentenek egyesével, kíváncsian várjuk, mit sikerül a következő fél évben letennünk az asztalra.

2 komment

Címkék: stratégia duna

A bejegyzés trackback címe:

https://duna.blog.hu/api/trackback/id/tr342497470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.01.10. 20:32:28

A Duna Stratégia egy súlytalan EU tagállam pénz és elképzelés nélküli, semmire sem vezető rugózása valami olyasmin, amivel kapcsolatban egyetlen cél létezik: az EU elnökség végső mérlegén önálló bekezdésként szerepeljen a "Mit hozott a Magyar Elnökség?" rovatban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.01.28. 09:45:47

Azért duma stratégia a Duna stratégia, mert ezt mondja:

"b.) Legyen hajózhatóbb a Duna (pazar kikötők, biztonságos XXI. századi folyómeder, high-tech információs rendszer segítségével)"

Még jobb "nagyítást" kérek az árulkodó megfogalmazásra!

"hajózhatóbb"

Probléma a következő. Ha "hajózhatóbb" Dunában gondolkodunk a "hajózható" Duna helyett, az 50-100 mrd Ft-nyi mederkotrásokat, ezt követően is fokozódó meder mélyülést jelent. Ez tehát a XXI. századi folyómeder, mely természetesen nem hajózható (korlátozás nélkül mindig), hanem csak hajózhatóbb mint ma.

Ezzel szemben az ie. XXI. század óta (nem tudtam kihagyni, bocsika :-) bevett módja a hajózóút kialakításának az alkalmasan megválasztott helyre telepített duzzasztók és zsilipek rendszere.

Ez a Dunára konkrétan Nagymaros, Adony és Fajsz. Ebből ugye a készülő elsőt már el is bontottuk.

Hát ezért duma stratégia ez.
süti beállítások módosítása